|
Orbán Béla: Shabbat Ékev -Emlékezz az ígéretekre!- Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati alkalmán 2013. július 27. Hetiszakasz: 5Mózes 7:12-11:25, prófétai szakasz: Ézsaiás 49:14-51:3
7:12-13: „Ha pedig engedelmeskedtek e végzéseknek, és megtartjátok, és teljesítitek azokat: az Úr, a te Istened is megtartja néked a szövetséget és irgalmasságot, amely felől megesküdött a te atyáidnak. És szeretni fog téged, és megáld téged, és megsokasít téged; és megáldja a te méhednek gyümölcsét, a te földednek gyümölcsét: gabonádat, mustodat és olajodat; teheneid fajzását és juhaidnak ellését azon a földön, amely felől megesküdt a te atyáidnak, hogy néked adja azt.” A hetiszakasz ezen része a nagy ünnep előtt való vígasztalási szombatokról szól. Shabbath Ékev folytatása az előbbieknek, hiszen már Mózes búcsúzik és átadja a feladatot a következő vezetőnek, Józsuénak. Mindig, amikor egy határhoz érkezünk, akkor megtaláljuk az Ószövetségben azt az azonosságot, amit Isten a mi életünkben is megtesz, megcselekszik: a választott nép itt már valahol a határon van, és kell egy útbaigazítás. Van egy vezetője, amelyik tudja, hogy elmegy, s van egy feladata, amely nem az, hogy elkezdi minden szinten szidni a választott népet, hogy „na, bezzeg, én nem mehetek be, de ti bemehettek”, nem önmagával foglalkozik, se nem a múlttal, a jelennel, de még a jövővel sem – miközben foglalkozik a múlttal, a jelennel és a jövővel! Istennek az elrendelt törvényeire emlékeztet, arra, amit Isten adott a választott népnek, mindarra, amit elfogadtak az őseik, hiszen ez már nem az a generáció, aki a szövetséget a Színai hegynél megkötötte! Ez az emlékezés, a népnek és a mi életünknek a folyamatosságát szemlélteti: amit Isten megmondott, azt az új kezdete előtt mindig is megismétli! (A gyakorlat teszi a mestert!) Amit tanulunk, akkor erősödik meg – és kell is sokszor az embernek az emlékezetét frissíteni minden tudásában, még akkor is, amikor valaki elindul egy hosszabb útra, megáll, mégegyszer megnézi az autóját, a térképet, és mégegyszer egy tervet készít. Itt viszont a választott népről van szó, a mi kihívott népünkről, Krisztus Testéről! Nekünk is ugyanúgy kell tenni, csak nem a mi térképünket, a mi benzinünket és a mi célunkat kell néznünk, hanem azt, amit Isten adott nekünk! Meg kell állni a Jordán előtt, az átlépésnél, az új kezdeténél, visszaemlékezve arra, hogy mit is mondott Isten! Adott nekünk törvényeket, rendeléseket (ahogy az előző szakaszban is olvastuk), parancsolatokat, végzéseket. De jó lenne, ha keresztény szinten tudnánk, hogy ez nem a tíz parancsolatot jelenti, ami leredukálva két parancsolat, de még a 613 parancsolat is nagyon kevés, hiszen nincs az ember életében egy olyan mozzanat, amelyre ne volna Istennek egy törvénye, egy végrehajtási utasítása. Isten nem úgy küldött ide a földre, hogy „csináld meg az ötleteidet”, hanem hogy „használd azt a földet, amelyet ilyen és ilyen módon adtam neked”, „ilyen formában üzemeltetheted”! Még a legócskább hajszárítóhoz is adnak egy gépkönyvet, hogy hogy kell bekapcsolni, nemhogy erre a teremtett világra! Isten az egész teremtett világra adott parancsolatokat, rendeleteket, végzéseket! És akkor szeret és tud bennünket Isten megáldani, „megsokasít téged és megáldja a te méhed gyümölcsét, a te földednek gyümölcsét, gabonádat (a kenyér), mustodat (az öröm pohara), olajodat (ami gyógyít és világít, s ami a mi hívő életünk alapja) és teheneid fajzását, juhaidnak ellését azon a földön, amelyről megesküdött a te atyáidnak, hogy neked adja azt”; „Megszaporítalak, mint a homok fövenye, olyan sokan lesztek, mint csillag az égen” – már Ábrahámnál ott volt a megsokasítás ígérete, s Isten megismételi az ígéretét, összesítve, összesummázva. A hálaadás (kenyér), az öröm (must) és a gyógyulás (olaj), s természetesen mindez víz nélkül, Isten Igéje nélkül nem működne, s megadja a tehenek és a juhok ellését, mert Isten mindig is gondoskodni fog arról, hogy ha a helyemen vagyok, áldozatot tehessek Elé. Mindig van áldozni valód! Nagyon furcsálnám azt, ha egy hívő embernek valamelyik napon nem volna hálaadása, kenyere, mustja vagy olaja! A hívő élet nem egy örömtelen élet, hanem dolgos és előrehaladó élet, ahol visszaemlékszem és realizálom a mai napot, hogy tudjam, hogy miként fogom folytatni, befejezni Isten tervét ott Kánaánban! Isten nekem annyit szól, hogy „mindened megvan!”. Nem elég neked a gyógyítás, a felkenés, a világító olaj? Nem elég az, hogy van örömöd? Nem elég, hogy annyi van, hogy oda tudok tenni Isten oltárára áldást, áldozatot? Ez Istennek egy nagyon kedves megállítása, ott, a Kánaánba való bemenetel előtt, és minden egyes napunkat kezdhetjük ezzel az ígérettel: ha a mai nap betartod Isten törvényét, rendelését és végzését ( a törvényen kívül vannak kötelességek, és a végrehajtási utasítások módját is megadja, hogy azokat hogy kell megélnünk) az életünk bármely szakaszában, részében (munkahely, házasság stb). Nem elég az, hogy Isten ígérete a holnapodra, a mádra vonatkozik? A mi életünk is, ugyanúgy, mint a választott nép élete egy olyan úton halad, amely törvényszerű, mert emberek vagyunk, és nagy áldásként kimondhatjuk, hogy a kegyelem idejében élünk, mert mi már nem élnénk, éppúgy, mint a pusztai vándorláskor az első generáció, amelynek meg kellett halni! Hányszor voltunk engedetlenek, zsörtölődők? Hányszor dobtuk el a törvényt? S ahogy Mózes, úgy Jeshua HaMassiah amikor elment, akkor nem is vártuk annak visszajövetelét? Hányszor kaphatnánk ítéletet, hogy „ti nem mentek be!”? Ha Isten nem kegyelmez meg, akkor én lennék az első generáció, amelyik nem megy be a Mennyországba! S itt meg lehet köszönni azt a kegyelmet, amit már itt megmutat Mózesnek is: ”Lesz, ha ...!” Nem véletlen, hogy a Sátán pont a törvényeket, a végrehajtási utasításokat támadja! Azokat a törvényeket, amelyeket Isten mondott, ő átírja, átteszi egyházi törvényeknek, papi hatalomnak és sok minden másra átírja, és mi csodálkozunk, hogy nincs örömünk, nincs áldás, nincs hálaadás, csak mormoljuk az imákat... Csodálkozunk azon, hogy örömtelen a hívő életünk?! Ellopták a törvényeket, levettek belőle vagy hozzátettek, vagy megmásították! A végrehajtási utasítást modernséggel, toleranciával simán áthúzták! „Ma már nem modern ez!”, „Annyira dinamikus, fejlődőképes ez a kereszténység is, minek ide ilyen Ószövetségi bla-bla!” – nem egyszer hallottam ezt, nagyon jó nevű emberektől! – „Az egész hívő élet egy mozgékonyság, modernizáljuk magunkat!” – Igen, csak nem leszünk se boldogak, se áldottak, és nem fogunk tudni mit tenni Isten oltárára, mert csak gépi imák és különböző örömködő énekelgetések vannak! Elveszthetjük Isten szeretetét! Ő nem „szeret bennünket”, hanem „szeretni fog téged akkor...”, „meg fog áldani akkor...” Mi másban hasonlítunk még a választott néphez? Abban, hogy amikor Isten egy újat kezd, bekísér arra a helyre és ott vár Kánaánba, és meg kell halnia sok mindennek, annak a réginek meg kell halnia! Akkor fizikálisan halt meg a társaság, és egy teljesen új generáció, amelyik nem ismerte Istent, nem ismerte a törvényeket sem, hiszen a szüleik törvényellenesen, Isten akarata ellen voltak, hiszen ha egy szülő nem vesz magára egy törvényt, akkor azt hogy adhatná tovább a gyermekének? Ezért kellett Mózesnek újra elővenni és elmondani az egész történelmet, nem feddő beszéde ez Mózesnek, hogy „miként szúrtatok ki velem” és „milyenek voltatok”, hiszen nem is ők voltak, hanem az ő szüleik! Nem mondja azt, hogy „tagadd meg az apád és anyád, mert ilyenek voltak és te most ennek megiszod a levét”, hanem arról szól, hogy tanuld meg – tehát ennek az a kezdete, hogy emlékezni kell a régi időkre! Emlékezni kell arra – amit Mózes el is mondott végig – hogy mi történt ezen az úton, hányszor feledkezett el ez a nép, mennyi mindent kapott a mannától kezdve... S szinte minden mondatban ebben a heti szakaszban benne van az, hogy „emlékezzél”, „ne feledkezzél el”, s ezt azoknak mondja el, akik nem is emlékezhetnek! Hát én hogy emlékezzek, hogy mi volt? – Emlékezhetek! Mert Krisztusban folyamatosság van, a Golgota óta folyamatosság van! A Színai hegytől, ahol Isten szövetséget kötött az Ő népével, onnantól folyamatosság van! Attól, hogy ezt valaki meg akarta szakítani, attól még folyamatosság van! Krisztus Testének van egy elrendelése és van neki mire emlékeznie! Arra, hogy Isten miben tartotta meg mégis az engedetlensége ellenére azokat, akik Őt keresték! Ma is érvényes, hogy emlékezzél! Neked is emlékezned kell arra, amire te nem emlékezhetsz, Isten olyanra akar emlékeztetni, amire te nem emlékezel, vissza akar küldeni téged oda a Golgotához, Isten ígéretéhez és az eredendőkhöz, hogy megtanulhasd azt a törvényt, amit nem tudsz, hogy emlékezés legyen! Nem egy új törvényrendet alkotni, hanem visszaállítani a kereszténység zsidó gyökereit, ami annyit jelent, hogy emlékezzél arra, hogy mit vesztettek és hagytak el, mit tagadtak meg és másítottak meg az ősök! Az emlékezés azt jelenti, hogy van, s nem azt, hogy újra kell alkotni! Állj meg, maradj csendben, itt vagy a határon, s nem fogsz tovább lépni, nincs áldás addig, amíg az emlékezet nem működik! Krisztus Teste nem tud továbblépni addig, amíg az emlékezés nem működik! A saját emlékedben is menj oda vissza a születésedig, ameddig emlékezhetsz! Meglepően sok kincset találsz benne, és sok olyan dolog fog eszedbe jutni, amelyekre évtizedekig azt mondtad, hogy „mi közöm hozzá!”. Nagyon sokszor gyerekkorában az ember tudja azt, hogy mi kellene lennie felnőtt korában! Sokszor húsz év után döbbenek rá, hogy mindezt már tudtam, s egy vargabetű, egy holt vágány után már megint itt vagyok! Emlékezzél arra, hogy Isten mit mondott! Emlékezzél a törvényre, és a törvény segíteni fog, hogy nem törvényellenes hamis identitásba megyek át, vagy más törvénye alatt egy megvezetést kapok... emlékezzél, hogy Isten mit mondott a férfiről, a nőről és ezzel már egész közel jutottál az igazsághoz! S érdemes visszamenni az embernek a családjához, és jó visszaemlékezni a nagyszülőkre. A múlt héten beszéltük, hogy „ha gyermekeid lesznek és unokáid, akkor azok is a tieid”, s tudok róla, hogy mindkét nagyapám imádkozott énérettem, pedig az egyiket nem is ismerhettem, mégis mondták is és tudtam is ezt, és ő megélte ezt a törvényt és benne volt ebben a folyamatosságban, és az átmenet előtti időszak nem más, mint a folyamatosság! Hogyha újat akarsz kezdeni, az a régi nélkül nem megy! Az eredet régiségéről, s nem akármilyen régiről beszélek – amikor Isten újat akar, akkor megállít és egyszerűen lenullázza, kihajítja belőled mindazt, ami a lázadó nép, a gyülevész társulat volt! De ehhez a szabad akaratodat, az engedélyedet kéri, s azt, hogy kérjed, hogy „Te dobd ki belőlem azt az engedetlenséget, azt a gyülevész hadat, amely velem jött!”. Megtettük-e ezt? Vagy vinni akarjuk még a gyülevészt is, és (igen is, meg nem is) kettősségben vagyunk? Most ebben a nyári időben könnyű összehasonlítani ezt a kettőt, hisz a bevonulás a pusztából ment a Kánaánba – éppen most Magyarországon a fesztiválok idejét éljük, egy új kezdete előtt! Érezhető a levegőben, hogy szellemben, politikailag, társadalmilag – mindenben egy új van! És megy a fesztivál! Keresztény fesztivál, okkult fesztivál, sziget, hegy, völgy, amit akarsz! Mennek a fesztiválok, hogy nehogy emlékezzél a holnapra: varázsold el magadat, menj el a hegyekbe és találd meg önmagadat! Jobban jársz, ha nem találod meg magadat, hisz tudod te, hogy ki vagy! Menj oda Istenhez, és kérd meg, hogy ismételje meg, hogy ki vagy! A Sátán azonnal súg: „Menjél, keresd meg önmagadat!” – azaz kapcsolj ki, hogy nehogy véletlenül tudd, hogy ki vagy, hogy honnan jöttél, és így már azt se fogod tudni, hogy hova mész! Kikapcsolom a tudatomat az ilyen meg olyan zenei fesztivállal, s mindennel kikapcsolok, miközben Isten az új kezdete előtt pont fordítva teszi ezt: „Kapcsolj be!”, „Állj meg!” és „Emlékezz!” – „Emlékezz Egyiptomra, emlékezz a mannára, emlékezz végestelenvégig!” 7:1: „Mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, amelyre te bemenendő vagy, hogy bírjad azt; és sok népet kiűz te előled” Ezzel kezdődik ez a fejezetet, s ennek a folytatása az, hogyha bemész, akkor mit kell megtartanod. Isten ismer bennünket, s tudja, hogy ezen az úton, amelyen mentünk Egyiptomtól egészen a Jordánig, a kánaáni bevonulásig, bizony rengeteg baj volt! Emlékezz, mert nem vége van az útnak, hanem csak most kezdődik, a Kánaánba folytatódik ezen út! De emlékezz, hogy nehogy azt folytassad, az folytatódjon, ami ott volt Egyiptomban, vagy ami az úton volt! 8:2: „És emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr” – s ez az újjászületésnek is a képe! Amikor az ember ott van, hogy átadja az életét és belép egy új életbe, akkor is Isten szól, hogy „Emlékezz!”. Te úgy elbuktál volna, úgy elmenekültél volna, s olyan bűnös lettél volna. „Emlékezz! Én voltam az, aki a tenyeremen hordoztalak!”. Tudod, hogy milyen nagy szeretete Istennek az, hogyha megtér valaki, azt a tenyerén hordozza, hogy nehogy megbotoljon mert még gyerek és még kicsi?! De felnőtt korban emlékezni kell: „Uram, ha Te nem lettél volna, akkor én már Egyiptom határában elpusztultam volna!” 8:6: „És őrizd meg az Úrnak, a te Istenednek parancsolatait, hogy az ő útján járj, és őt féljed.” Van parancsolatod, amely benned van, mert amikor a tenyerén hordozott, akkor közel voltál a szívéhez is, akkor személyesen Ő tanított téged a gyengeségeidre, hogy „most elbuktál volna, ha...”! Isten mindig is megmagyarázta, hogy ez nemcsak egy különleges szeretet, hogy most nem estél el és nem törted össze magad, hanem ez azért volt, hogy most megtanuld a parancsot, amit Ő ad neked, mert legközelebb, felnőttként már nem leszel a tenyerében, már neked kötelességed arra emlékezni, amit az Atyától tanultál! A megszületéstől az újjászületés idejéig ez mind tanuló idő! Emlékszel, hogy nemcsak megúsztad, hanem tanítás volt, hogy „ne tedd!”, mert megláthattad azt, hogy mi történt volna, ha...! Mennyi mindent elő lehet venni az életünkből, hogy „mi történt volna, ha...”! De tanultunk-e abból, hogy az elkövetkezőkben is ugyannyi kísértés lesz? 8:2-3: „És emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben; vajjon megtartod-é az ő parancsolatait vagy nem?És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát” Tudsz hálaadással emlékezni? Mert Isten nem ítélkezett, csak egy kicsit megszorított! Tudsz-e imádkozni? Tudsz-e a nagyból kicsi lenni? Tudsz-e éhes lenni Isten Igéjére, válaszára? Egyáltalán rájöttél-e arra, hogy kicsi vagy? Mert ha nem, akkor még mindig valami baj van! Emlékezzél, hogy Isten összetör, hogy összerakjon! (sok-sok hasonlatos példa van erre a Bibliában.) És emlékezz végig ezen az úton, hogy 8:4-6: „A te ruházatod le nem kopott rólad, sem a te lábad meg nem dagadott immár negyven esztendőtől fogva. Gondold meg azért a te szívedben, hogy amiképpen megfenyíti az ember az ő gyermekét, úgy fenyít meg téged az Úr, a te Istened; És őrizd meg az Úrnak, a te Istenednek parancsolatait, hogy az ő útján járj, és őt féljed.” Olyan kettősség ez! „Nem kopott le rólad a ruhád” – majdnem azt mondom, hogy díszmenetben mentél, a hívő életed arról szólt, hogy majdnem hogy semmit nem dolgoztál, majdnem hogy nem volt semmi nehézséged, se gödröd, se sziklád, se semmi! Nem éheztél, mert Isten mindig adott, Neki mindig volt szava hozzád, és megadott mindent, ami az utadhoz kellett, nem lettél szegény, se szellemben, se lélekben, se fizikailag! „Amiképpen megfenyíti az ember az ő gyermekét, úgy fenyít meg téged az Úr”. A szigorúság egy apától az szigorúság? Nem! Az tanítás, hogy „ne csináld, mert”... S nem tudom kihagyni, hogy ne szóljak e témában a fiamról is: olyan jó, hogy kérdezi a „miért”-et! És olyan jó, hogy minden szavam után ott van az, hogy „mert”! Olyan jó ez a komunikáció apa és fia között, hogy nem tudom eléggé áldani érte Istent! Nem kell erősködnöm, nem kell ütnöm (azt se tudom, hogy mi az)! Megszólal, hogy „miért”, mert ha apa mondja, az jó... Milyen jó lenne emlékezni, hogy voltál gyerek, s hívőként is voltál gyermek hívő! Isten szólt, hogy „érezd meg”, de nem ért el! Mint ahogy meg kell, hogy érintsd a meleg kályhát, hogy tudd, hogy mi a tűz, de nem égsz meg, de van tudomásod róla! Isten tanít és tanít és tanít bennünket, és azt akarja, hogy taníts és taníts és taníts tovább! Mint apa a gyermekének, az Atya is úgy adja tovább a gyermekének! Ebben a sorban, hogy „add tovább gyermekednek!” Isten az első, mert Ő adta elsőként tovább gyermekének, a saját Fiának és az Ószövetség emberének is Ő adta tovább! Míg most Krisztus által adja tovább, akkor ezt közvetlenül, direktbe tette! Valahol elvesztettük ezt az Atya-gyermek viszonyt, ezt a báty viszonyt, ahol Krisztus a testvérem, s az Atyától kapta és nekem hozza! Isten ígérete ma is érvényes! 8:7-8: „Mert az Úr, a te Istened jó földre visz be téged; bővizű patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek földére, amelyek a völgyekben és a hegyeken fakadnak. Búza-, árpa-, szőlőtő- fige- és gránátalma-termő földre, faolaj- és méz-termő földre.” Búza, árpa, szőlőtő. Mi itt a sorrend, hiszen az árpa előbb érik és azt előbb aratják: az ember a fontos! A búza a kenyér, és itt van Isten ígérete, s az árpával folytatja, hogy az állatokról is gondoskodik, miattad is, mert rád bízta! Uralkodj fölöttük az nem azt jelenti, hogy üssed-vágjad, hanem adjál neki enni és legyen jól táplált, oltárra való állat (az akkori időben a véres áldozathoz). Isten ezzel téged szeret: búza, árpa, szőlőtő, füge, újbor, régibor (a fügebor a legerősebb). A füge természetesen Izráelnek is az egyik jelképe, éppúgy, mint a gránátalma, amiben 613 mag van (persze nem annyi, hanem szeretettel azt mondják, hogy ahány törvény van, annyi magja van a gránátalmának), faolaj, olaj – világítás, kenet, gyógyítás – és méztermő föld, ami nemcsak az öröm és az Ige („a te Igéd olyan, mint méz a számban”), hanem ahol méz van, ott van sok virág is, ahol virág van, ott van sok növény is – feladat és ígéret, hogy Isten helyre is állítja ezt! 8:9-11: „Oly földre, amelyen nem nyomorogva eszed kenyeredet, és ahol semmiben sem szűkölködöl; oly földre, amelynek kövei vas, és amelynek hegyeiből rezet vághatsz! Ha azért eszel majd és megelégszel: dícsérjed az Urat, a te Istenedet azért a jó földért, amelyet néked adott. Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, meg nem tartván az ő parancsolatait, végzéseit, rendeléseit, amelyeket én parancsolok néked e mai napon;” Újra írja, hogy „el ne felejtkezzél”. El ne felejtkezzél a jótéteményeiről, a gránátalmáról, az olajról, az árpáról, a búzáról! Mikor adtam hálát és mikor dicsőítettem ezekért az Urat? Hogy van gyógyulásom, van mindennapi élelmem szellemben, lélekben, fizikailag! Ott vannak mindezen ígéretek az életünkben! Nem szégyenkezem, mert Isten nem hagyja, hogy szégyenkezzem, mert mindig minden van, ha nem felejtkezem el! Az elfelejtkezés nem azt jelenti, hogy üzemben vagyok, üzleti viszonyban vagyok Vele (én ezt tettem, Ő meg fizetett), hanem emlékezem Isten ígéreteire, arra a folyamatosságra, amelybe engem is beleültetett, mannával éltetett ... sorban Mózes felsorolja, amit ránk vonatkozóan elmondhatok. Emlékezzünk! 10:1-2: „Abban az időben monda az Úr nékem: Faragj magadnak két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, és jőjj fel hozzám a hegyre, és csinálj faládát. És felírom a táblákra azokat az ígéket, amelyek az előbbi táblákon valának, amelyeket széttörtél; és tedd azokat a ládába.” Isten szeretete igazából itt van: Mózes elmondja kronológikusan, hogy mit tett a nép, mi volt, majd elmondja az ígéretet, hogy mi lesz, azonban megáll egy pontnál, elválasztván a történéstől, ami személyes, amikor Isten szól neki, hogy „Faragj két kőtáblát, meg akarom újítani a törvényt.” Pusztai vonulás – a régi nemzedék, az engedetlen kihal, nem mehet be. Isten szeretete, hogy a félrelépéseket, bűnösöket nem megítéli, hanem csak figyelmezteti, hogy „ne tedd tovább”, Isten előremutat az ígéreteivel Mózes által. Amikor mi itt vagyunk egy új kezdeténél is, törvényszerű, hogy a régieknek, ami lázadás, ki kell esni a szívünkből, vagy akár személyként is. Amikor arról tettem említést, hogy most a fesztiválok idejét éljük, akkor ez semmivel nem különbözik attól, mint ahogy a választott nép ott volt a határon, amikor jöttek a midjanita lányok, és ők elbuktak és sokan meghaltak a bűnösök közül. Nem lehet bemenni a Kánaán földjére keveredéssel! Vagy bemész megtisztulva a bálványimádástól – hiszen ennek a szakasznak nagyon hangsúlyos része, hogy Isten tiltja a bálványimádást – és most nem veszi észre a kereszténység sem, hogy ezek a moabita, midjanita lányok úgy táncolnak az orra előtt és úgy viszik bele őket a táncba, ahogy kell – a saját felesége a hívő embert, bulizik és viszi a férjét! A kereszténység bulizik, csak ne kelljen beszélni a múltról, ne kelljen tudni a jelenről, és így a jövőről fogalma sincsen! Nem tudom, hogy Isten személy szerint kit és hogyan ítél meg, de nagyon csúnya ez az állapot! Nincs továbbmenetel! Nincs tisztulás és nincs törvény! Márpedig, amikor Isten továbbviszi a népet, Mózesnek azt mondja, hogy menjen fel, mert „újra akarok egy szövetség ládáját, egy törvényt, és újra akarom adni nektek”. A mi életünkben is ugyanez történik, az új kezdeténél Isten újra adja a régit! Krisztusban a törvény testet öltött, Isten Igéje testé lett, Isten Igéje, törvénye és bizonyságai Krisztusban valóság lett – és ez az újraadás! Abban a züllött időben, amely Krisztus születésekor volt, és abban, ami most van, most lehetőségként ha ebben a világban valaki újat akar, akkor végig kell menni, hogy mi volt a mannával, a pusztában, végig Egyiptomtól egészen idáig. Újra elővenni és újra elfogadni azt a törvényt, amit Isten adott megismételten, Krisztusban, Krisztus által, és nem új szövetséget, hanem megújított szövetséget, nem új törvényeket, hanem a régi törvényt kegyelemmel együtt! Ha ezt nem értjük meg, akkor nincs bemenetel, továbbmenetel! 10:12-15: „Most pedig, óh Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utain járj, és szeresd őt, és tiszteljed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből, Megtartván az Úrnak parancsolatait és rendeléseit, amelyeket én ma parancsolok néked, hogy jól legyen dolgod! Ímé az Úréi, a te Istenedéi az egek, és az egeknek egei, a föld, és minden, ami rajta van! De egyedül a ti atyáitokat kedvelte az Úr, hogy szeresse őket, és az ő magvokat: titeket választott ki ő utánok minden nép közül, amint e mai napon is látszik.” Izráel az Izráel, de azóta van Krisztus Teste is! Isten az Ő népétől, amelyik már nemcsak a zsidó, a választottság révén, hanem a kegyelem, a kihívás révén ott van Krisztus Teste is, és tőlük is ugyanezt akarja! „Megtartván az Úrnak parancsolatait és rendeléseit, amelyeket én ma parancsolok néked, hogy jól legyen dolgod!” és „Ímé az Úréi, a te Istenedéi az egek, és az egeknek egei, a föld, és minden, ami rajta van!” Ezt tudnunk és vallanunk kell, mert minden hatalom égen és földön Jesua HaMassiah-é! Isten ígérete így realizálódik ma az életünkben: Istent szeretni nem más, mint Krisztus hatalma, uralma alatt lenni, s így ugyanazt a törvényt, amit Isten valamikor adott, Krisztusban meg kell, hogy ismerje, mert Isten adta a törvényt, Krisztus pedig már parancsolja a törvényt! Ma már ismerhetjük a törvényt, ismerhetjük magát a törvény emberét, azaz a Krisztust, Akié minden hatalom. Ez a hatalom ma már nem kínálat, hanem parancs, de az ígéret az ugyanaz, méghozzá, hogy jó dolgod és áldásod legyen! Jó parancs ez! Ha akarod, hogy Ő legyen a Királyod és az Urad, akkor tied Isten ígérete! Ma már szabad akaratod van, míg akkor választottság volt! Izráel népe ma se tud kibújni a kötelessége alól, számonkérhető! Nagyon sokszor elmondtam, hogy az őseim mulasztásait nekem kell fizetni, és sokáig fogok élni és nagyon gyorsan törlesztenem kell, amit lehet, mert én is kapok a büntetésből, mert az őseim eléggé nem akarták azt csinálni, amit Isten adott nekik. Szükséges visszaadni ezt a régit, mint az új kezdetekor Mózest Isten magához rendelte, úgy most maga Jesua hozta és hozza a törvényt. Nem mi hozzuk a törvényt, de a mi engedelmességünk, a mi Krisztusban való alárendeltségünk az, ami ad nekünk gabonát, mustot, olajat és bort. A kettő egy, a Szent Szellemmel együtt a három Egy, de én hol vagyok? Ott vagyok-e még valahol a pusztán és nem szabadultam meg a régitől, s nem kell nekem a törvény; nekem a pusztai törvény nagyon jó, nekem a manna nagyon jó, és még mindig a mannát várom – pedig már rég lejárt a manna ideje az életedben; még mindig a tenyerén akarok lenni – pedig már rég lerakott a tenyeréből; vedd már észre, hogy nem arról van szó, hogy nem szeret, csak már egy kicsit idősebb lettél és elvárja Isten, hogy most már a saját lábadon járjál! Isten olyan egyszerű és mi bonyolítjuk el, mikor tényleg olyan egyszerűen mondja a Biblia, hogy „Mit kíván Isten? Csak azt, hogy szeresd!”. Mózes ötödik könyve az a tíz parancsolat magyarázata, mint felkészülés és magának a törvényrendnek a felvétele a bevonulás előtti időben, mert az az alkotmány, amelyet Izráel népe kötött Istennel, az érvényes. Egy alkotmányhoz mindig van egy ország törvényrendje, és azt a törvényt is, úgy ahogy van, tudomásul kell venni! A határon nemcsak az van, hogy „én jogosult állampolgár vagyok”, abban a pillanatban, hogy belépek egy országba, az ország minden egyes törvénye rám vonatkozik, mint állampolgárra! Nagy bajban vagyok, ha nem ismerem vagy ha nem fogadom el ennek az országnak a törvényét! S nagy bűn, ha az ország állampolgárjai vagy megbízottjai nem ismertetik a törvényt az újakkal. Nagy baj, hogy a zsidóság, mint első számú gyermek, az első, aki kapta a lehetőséget Kánaánra és arra, hogy Isten népe legyen, nem adta tovább a törvényt. ( „A törvény a mienk”, „a Tóra a mienk”, „mi kaptuk” és nem sokkal később „mienk a Biblia, ti már nem kaptok semmit” című keresztény visszavágó meccs.) A zsidó hibás, hogy nem adta tovább, a keresztény hibás, mert már mást adott tovább! Vissza kell menni az eredetekhez, és most már Isten mindkét részének tudomásának kell lennie a törvényről, hiszen Krisztus hozta, s a Szent Szellem mindig is emlékeztet és tanít. Felmenthetetlen felelőssége van kereszténynek (nem zsidó származásúnak) éppúgy, mint a zsidónak, akiben benne van Isten törvénye, benne van az elrendelés és benne van, hogy elválaszthatatlan a törvénytől, úgy is mint rossz, és úgy is, mint példa, a bizonyság mindkét fokát mi képviseljük ezen a világon, csak ránk kell nézni. Rá kell nézni a magyar zsidóságra, hogy hogy néz ki, és holnap így fog kinézni a kereszténység Budapesten! Rá kell nézni Izráelre, hogy hogy néz ki, holnapután ez lesz a világban! Ezért vagyunk idősebbek és ezért vagyunk elsők, hogy a második arra a bátyóra nézzen rá, amelyik olyan, amilyen. Azért, hogy rajtunk látható legyen Isten áldása, hogy megértettük azt, ami itt elhangzott Mózes szájából vagy sem, elfogadtuk-e vagy sem, mert ma csak a zsidóság egyes részei mondhatja el az áldást önmagáról, és izraelita néven nagyon kevesen, mert kiestek abból, ami Mózes szájából jött parancs és figyelmeztetés! A mai állapot elég szomorú! A fesztiválos kereszténység, a vegyes házasságból való mindenféle kavarodás, mind- mind jelzi, hogy kötelességünk és felelősségünk van, mert a törvény valahol elgyengült, megmásult, eltűnt! Akkor eltűnt az áldás, az olaj, a bor, a gránátalma, a gabona – eltűnőben van minden! Amíg áll ez a világ, és minden van, lesz aratás és mindent megígért, azonban nem mindegy, hogy hány ember tud aratni és hány ember lesz boldog, nem mindegy, hogy hány ember lesz a képviselője és Isten bizonysága ennek! A törvény visszaállítása nem farizeusi szokás, nem emberi akarat és nem emberi célokat szolgál! Úgy, ahogy Mózes egy új kőtáblát egy új ládába, a szövetséget pontosítva kellett a nép előtt megmutatnia, nekünk Krisztus új törvényét (ami a régi), Őt magát, mint a szövetség ládáját, újra be kell mutatnunk! Nekünk Krisztusban a törvényt és a kegyelmet, azaz az Uralkodót, a Messiás Királyt kell megmutatnunk, különben nincs továbblépés, nincs áldás! Ez személyenként ugyanúgy, mint bármilyen szinten, mennyiségben, népek között is, de ez a feladatunk! Az állapot nagyon szomorú. Ennek az időszaknak, amit élünk, a zsidó liturgiában, vígasztaló szombatok vannak, és a második vígasztaló szombatnál Ézsaiás 49:14-22- ból jön az ígéret, amelyet úgy szeretünk aranymondásként kiemelni, bekeretezni és mint egy talizmánt nézegetni – nem így működik! De azért olvasom: „És szól Sion: Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az Úr! Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem. Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen. Elősietnek fiaid, rombolóid és pusztítóid eltávoznak belőled. Emeld fel köröskörül szemeidet, és lássad, mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek. Élek én, így szól az Úr, hogy fölrakod mindnyájokat, mint ékszert, és felkötöd, mint menyasszony. Mert romjaid és pusztaságaid és elpusztult földed, mindez szűk lesz most a lakosságnak, és messze távoznak elpusztítóid. Gyermektelenségednek fiai még ezt mondják majd füled hallatára: Szoros e hely nékem, menj el, hogy itt lakhassam! És te így szólsz szívedben: Ki szűlte nékem ezeket? hisz én gyermektelen és terméketlen voltam, fogoly és számkivetett; és ezeket ki nevelte föl? Ímé, én egyedül maradtam meg; ezek hol voltak? Így szól az Úr Isten: Ímé, fölemelem kezemet a népekhez, és előttök zászlómat felállatom, és elhozzák fiaidat ölükben, és leányaid vállukon hordoztatnak.” Nem folytatom tovább, bár gyönyörű szép ez, s az 51:3-ik verséig tart ez a leírás, én inkább ott állok meg, hogy ebben a szomorú fesztiválos időben, mikor mindenki örül, csak ne tudja meg a múltat és a jövőt, ez már tudatmódosítás, hogy „nem akarok tudni semmiről”, de egyszer mégis tudni fogja ezt az állapotot, a saját bőrén érezni fogja, hogy „ember vagyok, de emberként nem tudok élni”... Menjünk ki pl. egy metropolis utcájára és ott már ez látható, már érezhetjük a bőrünkön a csípést, hogy itt már nem csak emberek vannak, emberbőrbe bújtan. Előbb-utóbb ott lesz Izráel népe is, és mindenki ott lesz, hogy „hol van Isten?”! Én sajnos, valószínűleg ezt megélem, amikor üvölteni fognak, hogy „törvényt, embert, valakit... Isten hol van?..” Minden emberi próbálkozás csődöt fog mondani, csak egy újabb törvény és egy újabb baj lesz, s nemcsak Sion fog felsóhajtani, hanem maga az egész emberiség, hogy „Hova lett Isten? Elfelejtett bennünket Isten?” – Nem! Mi felejtettük el! Csak az elmúlt ötven évemre visszaemlékezve, már mindent elfelejtett mindenki, klinikai esetek vannak, nem tudják, hogy mi volt tíz évvel ezelőtt, akkor hogy emlékeznének arra az Istenre, Aki nem felejtekezett el terólad, Aki azt mondja: az Övé vagy! Ezt az állapotot látni kell és meg kell élni: „Isten, hol vagy?!” Nem könnyű állapot és nem egy fenséges állapot, hogy nézem, hogy milyen ócska és romlott ez a világ, míg én bezzeg de jó gyerek vagyok, hanem amikor a saját bőrömön érzem és kiáltok fel, hogy „Istenem, hova lettél!?”, akkor jusson eszedbe, hogy a romjaid, pusztaságaid, elpusztult földed – Ő azt fogja rendbe rakni! Hát nem egészen vígasztaló ez a rész, mert benne van a rom és a pusztulás, hogy magam alatt leszek, mert ledőltem, mint a vályogviskó! Amikor pusztaság lesz, s nem látok sehol életet, s felteszem a kérdést: „hogyan tovább!?”. S egyszer csak a terméketlen föld benépesül, és még olyanok is jönnek, akikre te is rácsodálkozol, s akkor is, ebben az álapotban is te vagy a bizonyság! Amikor már minden puszta és rom, te még élni fogsz, mert Isten az Övéit nem hagyja el, s ígérete szerint elviszi őket oda, ahova a győzteseket viszi. „Ímé, fölemelem kezemet a népekhez, és előttök zászlómat felállatom, és elhozzák fiaidat ölükben, és leányaid vállukon hordoztatnak.” (49:22) Sokan szeretnék ezt csak a jelen Izráelre vonatkoztatni, az aliára, a hazavándorlásra, Izráel népének a felemelkedésére – nem erről szól, itt Isten népéről van szó! Persze ehhez kell háttérként Izráel, hogy Isten országának az ígéretei beteljesüljenek, de itt többről van szó, itt Isten népéről van szó, azokról, akiket összegyűjt és akik felett felemeli zászlóját. Fölemeli Izráelt, a népek zászlóját, és felemeli Jesua HaMassiah-t, Aki a Zászló. Puszta, rom – neked is vannak romjaid, egyedül is vagy. Olyan „szép” most már minden, mint ahogy látszik, de van-e hited, hogy ez az ígéret Istentől szól, hogy amikor romok és pusztaság van, nem terem a föld és magad alatt vagy, majd akkor fog szólni Isten, hogy „Én rólad nem felejtkeztem el, ne foglalkozz a pusztával, a rommal, azzal, hogy nem terem a földed! Miért nem azzal foglalkozol, amit Én ígértem?! Miért nem azzal foglalkozol, hogy te az Enyém vagy, s neked ígéreteid vannak, Tőlem?!” (Nem a Józsi bácsitól). Emlékezz arra, hogy Isten Izráelnek mondott valamit, Krisztus Testének mondott valamit, hogy neked mondott valamit! „Hogyha betartod a rendeléseimet, törvényeimet, a végrehajtási utasításokat, akkor lesz mindened!” Csak egy dologért kellene imádkozni: „Uram, szeretném tudni a törvényeidet, a rendeléseidet és a Te végzésed előtt meghajlok, mert tudom, hogy ki Ő, aki a világ Ura, aki által adtad az ígéretedet”. Mert ugyanebben a próféciában benne van Ézs. 50:6: „Hátamat odaadám a verőknek, és orcámat a szaggatóknak, képemet nem födöztem be a gyalázás és köpdösés előtt”. Ez bizony innen már Messiási prófécia! Ő az, aki megjelent és Ő az, aki megjelenik! 7-10: „És az Úr Isten megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg, ezért olyanná tettem képemet, mint a kova, és tudtam, hogy szégyent nem vallok. Közel van, aki engem megigazít, ki perel én velem? Álljunk együtt elő! Kicsoda peresem? közelegjen hozzám! Ímé, az Úr Isten megsegít engem, kicsoda kárhoztatna engem? Ímé, mindnyájan, mint a ruha megavulnak, moly emészti meg őket! Ki féli közületek az Urat? és ki hallgat az ő szolgája szavára? ő, aki sötétségben jár és nincs fényesség néki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez!” Ki féli közületek az Urat? Ki hallgat az Ő szolgájának, Jesua HaMassiah-nak (nehogy valaki embert oda gyorsan bepótoljon) szavára? Sötétség van, vagy csak felhők, vagy barlang? S amikor szellemben-lélekben és fizikailag is sötétség van, mert itt bujkálnak, ott bujkálnak, itt buliznak, ott buliznak, mert az éjszakai sötétben minden elfér, szellemben sötétség van, az agyakat már nem is mondom, mert annyira tudják a Bibliát és annyira jól képzett ez az egész magyar társadalom is, hogy semmit nem tud! Ez esetben csak azt tudom mondani, hogy „Uram, szólj már nekik, hogy sötétségben vannak, hogy önmaguktól elvakult sötétségben vannak!” Azt hiszik, hogyha csinálnak maguknak örömet, akkor örömük van; azt hiszik, hogyha megismerik önmagukat, akkor isteníthetik is azt a szerencsétlen valakit; azt hiszik, hogyha megtalálnak valamit, az Te vagy... „Adjál világosságot ennek a népnek, mert sötétségben van! Adjál nekik fájdalmat, hogy szóljanak és fel tudják egyszer emelni azt a minden név fölött levő Nevet!” Azt, amit tudsz törvényt, rendeletet, végzést, add tovább! Ez lenne az egyetlenegy áldása ennek a világnak és Krisztus, Aki mindezt véghezviszi kegyelemmel, ha valaki kéri!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN. |